A mérgező munkakörnyezetet és verbális abúzust feltáró vizsgálatot követően a napokban folytatódott a The Ellen DeGeneres Show. A műsorvezető így reagált a történtekre. Ahogy arról korábban többször is beszámoltunk, több volt alkalmazott vallomása alapján a nyáron vizsgálat indult a DeGeneres talkshow-jának otthont adó NBC News berkeiben, mivel az érintettek szexuális zaklatásról, rasszizmusról, állandó munkahelyi zaklatásról, azaz mérgező munkakörnyezetről számoltak be. A panaszok leginkább a műsor egyik, addigra már kirúgott executive producerére, Ed Glavinre vonatkoztak, de maga Ellen DeGeneres is besározódott, mivel egyesek szerint ő maga "ápolta a félelem kultúráját" a színfalak mögött. Korábban az is felmerült, hogy a műsorvezető inkább távozik a show-ból, az azonban végül mégis Ellen DeGeneresszel indult újra szeptember 21-én, immár a tizennyolcadik évadával. Beköszönő monológjában a házigazda természetesen kitért a nyári botrányra. Először megpróbálta humorral oldani a feszültséget ("Hogy telt a nyaratok?
Radio
A Nagy szám egy adáson belül két szereplő – színészek, zenészek, tévés személyiségek – életútját kíséri végig, a készítők ígérete szerint pedig soha nem hallott történetekre számíthatunk. Az első epizódban Liptai Claudia és Fluor Tomi idézett fel régi emlékeket és ahhoz kapcsolódó számokat. Belőled soha nem lesz semmi
– mondták gyerekkorában Liptai Claudiának iskolai tanárai, ami érthető módon megmaradt benne. A színész-televíziós műsorvezető, többek között beszélt gyerekkoráról, a rossz körülményekről, melyek között felnőtt és családi nehézségeikről, például apja alkoholizmusáról és arról az alagsori lakásról, melyben kilenc éves koráig éltek. A zenével való kapcsolatáról azt tudjuk meg, hogy Liptai nagy Modern Talking-rajongó volt, "szégyen ide, szégyen oda". Imádta felénekelni kazettás magnóra kedvenc számait. Aztán jött Duran Duran és a Wham!, utóbbi miatt
állandóan olyan fiúkat kerestem, akik George Michaelre hasonlítanak. A színész mindig is tartott a nyilvános énekléstől, miután megkapta, hogy olyan hamisan énekel, "hogy attól meg kell bolondulni".
Farm – Farm 50. rész | RTL
- Itthon: Rácz Zsófia jelezte, bármikor nagyon szívesen válaszol, majd elsétált, amikor az RTL kérdezte | hvg.hu
- Rtl most hu nézd újra bármikor tv
- Keresés 🔎 medence tisztitó vegyszerek | Vásárolj online az eMAG.hu-n
- Nézd vissza bármikor a The Carbonfools, a Hősök + TKYD és a Pixa koncerteket
- Valami furcsa történik az RTL Klub Híradójával
- Rtl most hu nézd újra bármikor ne
- Két hét múlva örökké teljes film magyarul
- Rtl most hu nézd újra bármikor film
- Felhők fölött 3 méterrel 3 rész online filme le métier qui me plaît
- Jóban rosszban mai rész online casino
- Amerikai staffordshire terrier eladó pest megye
- Mással volt tegnap de én akarlak mégis dalszöveg
- This is us 1 évadés