én úgy tudtam, hogy ha kopott a kuplung akkor fog egészen magasan.. nem jól tudom? Ha egészen lent fog már, tehát épp csak elkezded a pedált felengedni és már hajt, akkor kopott. Logikus is, hiszen rövidebb úton emel már csak ki a kuplung. na most azért kérdem mert az E46-nál eléggé fent fogott nekem és az E91-en meg pont ellenkezőleg, nagyon hamar reagál felengedésre (persze nem egyből il nem is csúszik fordulaton) pedig az E46-osomé igazoltan szar állapotban volt, a lendkerékkel együtt.. szal ez azt jelentené, hogy kopott az enyém már? Nekem még anno a Fiestámnál fogott már nagyon lent, kinyomócsapágyat és kuplungot is kellett cserélni. Utána nagyon furcsa volt először, hogy csak egész fent fogott nem pedig lent. Széria: 5
Típus: E60 LCI
Modell: 525d
Évjárat: 2009
Elküldve: 2013. szerda, 12:51
Utoljára szerkesztve (1 alkalommal): 2013. szerda, 12:52
Modell: 316i
Évjárat: 2002
Elküldve: 2013. szerda, 12:46
nem tudom az újaknál, hogy van, de E46 és régebbieknél általában mindig magasan fogtak
Elküldve: 2013. szerda, 12:45
Utoljára szerkesztve (1 alkalommal): 2013. szerda, 12:47
Elküldve: 2013. szerda, 12:43
Elküldve: 2013. szeptember 10. kedd, 12:00
YELLOW írta:
toki24 írta:
Sziasztok!
Kuplung hiba behatárolása - KUPLUNG VIAWEB
Szavazás
Hirdetőtábla
Ford Magyarország által elismert gyártási hiba: rugótörés. Klikk ide! Téged is érinthet.
Ford Fusion Klub - a kuplung csúszik
Kuplung
hiba behatárolása
írta: Trombonist
Milyen tünetek
kísérik a kinyomócsapágy és a kuplungtárcsa
halálát? Ha járó
motornál benyomom a kuplungot, akkor olyan furcsa fémes
súrlódó hangot lehet hallani. Mezítláb
nyomogatva a pedált pedig érezhet� a súrlódás
is. Alapállapotban is néha hallatszik a fémes
hang. Ha félig benyomom (csúsztatott kuplung) akkor
feler�södik, teljesen kinyomott állapotban elhalkul. Álló motornál nem érezhet� semmi probléma. Mi lehet a baj? Kinyomócsapágy vagy kuplungtárcsa? Vagy kinyomócsapágy és kuplungtárcsa? Olvastam egy módszert
a tárcsa ellenörzésére: álló
autónál kell harmadikba tenni, és csúsztatva
felengedni kuplungot. Ha az autó nem mozdul, de a fordulatszám
elkezd emelkedni, akkor a tárcsa kopott. Nekem kétszer
is lefulladt egymás után amikor próbáltam,
tehát elméletileg a tárcsa jó. Csaba
Válasz:
A autód tünetei
egyértelm�en kinyomócsapágyra utalnak. A kuplungtárcsa
kopását jól mutatná az általad
idézett "teszt", de egyébként is
érezni lehetne - különösen magasabb, 4. vagy
5. fokozatban -, hogy csúszik a kuplung: A motor felpörög,
a verda meg nem gyorsul.
Honnen tudom hogy csúszik a kuplung 4
Honnen tudom hogy csúszik a kuplung 2019
Hidraulikus vezérlés működtető hengere. A hidraulikus vezérlés munkahengere. Számunkra az a legfontosabb, hogy az egy súrlódó tárcsás kuplung szett, melyet a ma. Ezt is két megoldással oldották meg, lehet bowdenes, vagy hidraulikus. LuK tippek a kuplungrendszeren fellépő hibák elkerüléséhez. Csekély axiélis holtjáték megengedett a másodlagos és elsődleges. Amikor a kuplung kapcsolódik, kallantyúi kioldott állapotban vannak, és a belső. Az állítógyűrű vagy az érzékelőgyűrű beállításának hibája miatt a hézag. Kuplung elkopásának első jelei, amit általában a gépjármű tulajdonos. Természetesen, nem minden esetben, de az esetek 80%-ában egy állítás sikerhez vezet! Amennyiben a holtjáték állítása megoldás jelent, csupán néhány perces műveletre lesz szükség. Egyes gépkocsik és kuplungok esetében. A tengelykapcsoló holtjáték beállítása. Hibás kuplung szétkapcsolás, kuplungrendszeren fellépő hibák, hidraulikus kuplung hibák, kuplung felengedéskor. A motor tengelykapcsoló karjának holtjátékával meggyűlhet a bajunk, ha nincs megfelelően beállítva.
Honnen tudom hogy csúszik a kuplung full
Fontos, hogy be tudjuk határolni a hiba pontorós előfordulási körülményeit (pl. hideg vagy meleg motor), illetve hogy egyébként megfelelő-e az alapjárat. Az autó diagnosztizálásakor ki szoktuk olvasni a fedélzeti számítógép által jelzett hibakódokat, mert az utalhat a hiba okára. Ha ilyen hibát észlel az autóján keressen minket bizalommal, hogy mielőbb feltárjuk a hiba okát mielőtt nagyobb problémát okoz.
Honnen tudom hogy csúszik a kuplung youtube
- Honnen tudom hogy csúszik a kuplung 1
- Tűzoltó kutya teljes film magyarul videa 2010
- Esti, éjszakai jókívánságok Képeslapküldés - marianna-design.qwqw.hu
- Honnen tudom hogy csúszik a kuplung pdf
- Honnen tudom hogy csúszik a kuplung 2
- Honnen tudom hogy csúszik a kuplung full
- Csúszik az új kuplung - Jármű specifikációk
- Charlie Sheen versben búcsúzott meghalt kolléganőjétől
- Honnen tudom hogy csúszik a kuplung 2018
Meg még valami, nem tudom hogy ti hogyan vagytok vele de még azt vettem észre, hogy ha fekvõrendõrön, vagy bukkanón megyek keresztül olykor az eleje nyekergõ/gumis/ hangot ad... utána néztem a lengõkarnál van 1 gumi pogácsaszerû valami az adja a hangot... vettem WD40-et, és ha azzal befújom akkor nem nyekereg amíg a víz, illetve a por el nem lepi megint... ez lehet valaminek az elõszele? /33000Km-el került hozzám, most 56600Km van benne/
/33000Km-el került hozzám, most 56600Km van benne/A váltónál én is észrevettem mióta +van a kalács, hogy 1-2-be ha gondol1et nem veszi be elsõre van mikor 2-ra sem hacsak bele nem erõltetem a fokozatba olyan érzés mintha szorulna, + a rükivel van ilyen problémám van hogy nem veszi be, de ha átteszem másik fokozatba, és onnan rük. ez lehet valaminek az elõszele? /33000Km-el került hozzám, most 56600Km van benne/ A váltóból a nyikorgó hang a nyelestengely csapágy lesz szerintem. Vagy a külsõ, vagy a belsõ, vagy mind a kettõ. Ez Kalos betegség, bár nem súlyos, ezzel elmegy a kocsi bármeddig.
A Ford Economy kuplung készlet speciálisan a Ford autók igényeihez lett tervezve. Csúszik a kuplung: indulásnál, vagy maximális nyomatéknál a motor felpörög. Az új személyautókra érvényes bruttó kiskereskedelmi ár minden modell. Közben én "elugrottam" a teljesen új -nem felújított- szerkezetért. Honnan lehet érezni hogy egy kuplung csúszik? Kipróbálom legközelebb, de most vadi új kuplung van benne, nem gyilkolom. Erre mondják, hogy " csúszik " a kuplung. Ha az Ön autója ilyen esetben kap egy új kuplung szetet (tehát készletet), akkor biztos lehet abban.
- Avent pároló és turmix jófogás